Körülbelül 2 éve írtam ezt a verset, amikor még hittem. Most hitehagyott elmével és hitehagyott kezekkel írom be ide egy részét. Azóta sok mindenre rájöttem, olyan dolgokra, amiket már a korábbi blogokban említettem. Rájöttem arra, hogy a mitológia -annak ellenére, hogy vannak párhuzamok az evolúció-elmélettel, sajnos csak szimbolika. A világ és benne az ember létrejötte NEM ÚGY TÖRTÉNT, és erre BIZONYÍTÉKOK ÁLLNAK RENDELKEZÉSRE.

Vegyük alapul a skandináv mitológiát, ami a hatalmas, mindent illetve akkor még semmit átfogó Ginnungagappal, azaz az Ásító Semmivel kezdődik. Ebben a Ginnungagapban találkozott a tűz és a jég, ebből lett az első óriás Ymir és Audhumla, az Ős-tehén. Ymir, nem lévén semmi elfoglaltsága, egész napját evéssel és alvással töltötte. (Tipikus primitív állapot) Izzadságával létrehozta a utána következő generációt. Aztán jött Buri, Bur apja, Audhumla jóvoltából (szó szerint kinyalta egy sós sziklából). Aztán lett Bur és Besztla, majd Odin, Vilje és Ve, a három óriásgyerek. Ők hárman megunván az óriások túlszaporodását, agyonütik az Őst. Vére tengerként folyik szét, a húsából megcsinálják a Föld nevű bolygót, amit Midgardnak neveznek. Kitépik a haját, belőle erdőket csomóznak. Tehát itt van az első egyezés: a Nagy Bumm-elmélet Ymir agyának szétloccsantásával leírva. Végül az óriások istenné lesznek, bár minden más óriást kíméletlenül elsodort az ár…

Most ugorjunk egyet: elérkeztünk az ember megteremtéséig. Itt már Odin, Hőnir és Lódur nevű istenek szerepelnek. Meglátnak a tengerparton két “kezdete-fát” és azokból megalkotják az első embereket, Ask-t (Kőris) és Embla-t (Szil). Életet adnak nekik, Lódur megtanítja őket járni, beszélni, enni stb. majd magukra hagyják a világot. Ez a második összefüggés a teremtés és az evolúció között. Az evolúció elmélete szerint az embernek és a majomnak volt egy közös őse, aztán a fejlődési ág kétfelé szakadt. A majmok majmok maradtak, a másik ág, a majom-szerű (!) lények pedig felemelkedtek. Isteni állatok lettek az állatok között: veszélyesek és kíméletlenek voltak, akárcsak ma. (Lásd a norvég terrortámadásról írt bejegyzést). Hogy miért pont ŐK lettek kiemelve, soha senki nem fogja megtudni. Lehettek volna a dinoszauruszok vagy mondjuk a majmok, de hogy miért pont az ember volt az egyetlen olyan faj, akinek sikerült ennyire felemelkednie, hogy aztán később megismerje a teljes lealjasodás “művészetét”, senki se tudja. Itt is vehetjük a tengerpartot (és a tengert) az evolúció folyamának, ahonnan megkezdődött az ember felemelkedése. Ez a két fontos párhuzam van a mitológia és az evolúció-elmélet között, csak míg az előbbi az előbbi jelképek, addig az utóbbi a valós tények nyelvén szól.

Tehát NEM VOLT KONKRÉT TEREMTÉS. Nincs rá bizonyíték. Valakiknek el kellett kezdeni ezt a folyamatot, de konkrét szerepe nem volt benne, mert a többi esemény ment magától. Tehát nem az isten vagy az istenek teremtették a világot, ők csak elindították a folyamatot egy “lökéssel” és ugyanúgy jártak el az ember evolúciójánál is. Valahol valami elkezdődött és sosem érhet véget, mert

Mindig lesz valami új, valami más

és ami ma rémisztő,

az holnap a csodálat tárgya lesz talán.

Most következzen a vers egy részlete:

Asgard falai

“Asgard falai előtt állok,
Körülöttem ázok és vánok.
Bebocsátást kérhetnék,
De nem kell,
Ez az igazi otthonom,
Itt senki sem felejt el.

Körülöttem állnak a hatalmas istenek,
Csillogó szemekkel rájuk nézek.
A csavargó halandó végre otthon van,
Szerelme irántatok nem apad.

Mindannyiatokat átölel,
Pillantása isteni utódokat feltüzel.
Égnek a vágytól, hogy megtudják,
Halandó isten rokonuk merre járt.

Állok Asgardben és csak mesélek,
Midgard elátkozott árnyaitól többé nem félek.
Amíg látom a hatalmas Odint lándzsájával,
Midgard fertője el nem érhet átkával.

Ő most teljesen más, mint a Dreun fényében,
nincs többé ellentmondást nem tűrő szigor a szemében.
Íme, eltelt az a bizonyos kilenc éjszaka,
Végre megtudtam, ki vagy, felfedted magadat.”

És azóta már rájöttem, hogy  csak hinni (magyarán várni a csodát, ami sosem jön el, mert nem létezik) és semmit nem tenni mennyire ostoba és hasznavehetetlen dolog…

Ez viszont teljesen más, mint az önmagadban való hit, az önbizalom.

A kettő nem keverendő össze!